Tisztelt Szülők, Kollégák! Kedves Gyerekek!

Az emberi erőforrások minisztere 33/2022. (III.4.) EMMI határozat alapján a járványügyi időszak köznevelési védelmi intézkedésekről határozatában visszavonja a járványügyi időszak köznevelési védelmi intézkedéséről szóló 29/2021. (XI.19.) EMMI határozatot, illetve a veszélyhelyzet ideje alatt alkalmazandó egyes speciális köznevelést érintő intézkedésekről szóló 32/2021. (XII.20.) EMMI határozat 2. és 3. pontját

Az intézmény épületébe a szülők gyermekeiket továbbra is lehetőleg csak az iskola bejárati ajtajáig kísérjék!

Az intézmény zárt tereiben – közösségi terekben, folyosókon, tantermekben, öltözőkben – a kötelező maszkviselést eltöröltük. Aki szeretné, változatlanul viselhet maszkot.

KÉRJÜK A SZÜLŐKET TOVÁBBRA IS, HOGY:

  • Tartsák be a jelentési protokollt. Akinek a családjában COVID-19 fertőzés merül fel, pozitív tesztje van, vagy a család bármely tagja találkozott olyan személlyel, akiről kiderült, hogy COVID-19 pozitív, ezért kontaktszemélynek minősül és karanténba vonulnak erről kötelesek tájékoztatni az iskolát.
  • Ennek módja a következő: e-mailben jelezzék a titkarsag@torokvesz.hu e-mail címen, illetve gyermekük osztályfőnökének is. A hivatalos jelentési kötelezettség mellett javasoljuk tájékoztatni az érintett osztályt is a többiek védelmében.
  • Kizárólag teljesen egészséges, teljesen tünetmentes gyereket engedjenek iskolába. A legkisebb gyanús jel esetén tartsák gyermeküket otthon. A tüneteket mutató gyerekeket a pedagógusok kötelesek azonnal elkülöníteni, amíg a szülő nem érkezik meg érte. Ne tegyük ki feleslegesen egy ilyen traumának és kellemetlenségnek sem a saját gyereket, sem a pedagógusokat és osztálytársakat, ne veszélyeztessük a közösséget. (a tünetek gyerekeknél sokszor a felnőttekétől eltérőek)
  • Betegség, hiányzás után gyermekük csak orvosi igazolással térhet vissza az iskolába. A szülő három napot igazolhat, kizárólag előzetes bejelentés alapján. A szülő betegséget nem igazolhat!
  • A gyerekeknél mindig legyen kézfertőtlenítő és saját kulacs.
  • Személyes ügyintézés csak előzetes telefonos, vagy online bejelentkezés után lehetséges. Amennyiben megoldható, az ügyintézés továbbra is online formában történjen.
  • Személyes ügyintézés esetén az iskola területére lépés után azonnal kézfertőtlenítés kell, hogy történjen. Szülők és az iskolába belépő idegenek orrot és szájat takaró szájmaszkban lépjenek be!
  • A szülők további tájékoztatása online formában történik. Ennek felülete: a Kréta felülete és/vagy az osztályban elfogadott kommunikációs forma.

 

AMIRE AZ ISKOLA DOLGOZÓI TOVÁBBRA IS FIGYELNEK:

 

  • Az iskolába kizárólag a diákok és az iskola dolgozói léphetnek be. Indokolt esetben külső szakértő, illetve – egyéni engedély alapján – ellátásában segítségre szoruló SNI tanuló szülője – egyéni engedély alapján – kizárólag maszkban, kézfertőtlenítés után beléphet.
  • Kiemelt figyelmet fordítunk a higiéniás szabályok betartására. Rendszeresen egyeztetjük a higiéniás teendőket a gyerekekkel, figyelmeztetjük őket a gyakori kézmosásra
  • Mosdóhasználat után a kihelyezett vírusölő hatású kézfertőtlenítő folyékony szappannal kezet kell mosni.
  • A személyi higiéné alapvető szabályairól a tanulók az adott korosztálynak megfelelő szintű tájékoztatást kapnak.
  • Biztosítjuk a rendszeres szellőztetést mind az osztálytermekben, mind a folyosókon.
  • Biztosítunk minden osztály számára szappant, fertőtlenítőszert.
  • Kiemelt figyelmet fordítunk a termek, eszközök napközbeni fertőtlenítésére.
  • Figyelünk a közösségi terek, mellékhelységek folyamatos tisztántartására, fertőtlenítésére.
  • Ha valamelyik tanulónknál betegségre utaló tünetet érzékelünk, az érintett tanulót elkülönítjük, értesítjük a szülőt és hazaküldjük.
  • Ha a tanuló, a pedagógus Covid-tesztje pozitív, értesítjük a fenntartót, a Nemzeti Népegészségügyi Központot, valamint a pozitív teszt meglétéről tájékoztatjuk az érintett osztályok szüleit.
  • A hosszabban hiányzó tanulókkal tartjuk a kapcsolatot, a tananyagot elküldjük, a kapcsolattartás online valósul meg.
  • Mindent megteszünk azért, hogy minél ritkábbak legyenek a találkozási alkalmak, az osztályok zömmel saját termeikben lesznek, lehetőség szerint nem keverjük az osztályokat.
  • A szünetekben a felügyelő tanárok külön figyelmet fordítanak arra, hogy a különböző osztályok a közösségi terekben lehetőleg ne keveredjenek!

Ezúton köszönjük minden diáknak, családnak és kollégának a felelős magatartását, szabálykövetését!

Ezeket az intézkedéseket rendszeresen – a vírushelyzet vagy egyéb utasítások tükrében – felül fogjuk vizsgálni.

Budapest, 2022. március 7.

Adamcsik Norbert

intézményvezető